A Grill bárpultja

-Mondja ezt egy vámpír..aki vámpírokat öl..-céloztam Mikaelre.- Na ő egyedül van. Én nem.. Nekem itt van Rebe..-készültem kimondani húgom nevét, de aztán rájöttem, hogy ő sincs. Tényleg egyedül vagyok. Ráadásul itt ülök egy bárban, Katherineval, (akinek öt perccel ezelőtt ki akartam tépni a szívét, és akit ötszáz éve üldözök) és arról beszélünk, hogy milyen egyedül vagyunk. Nem akartam sajnáltatni magam, azt meg pláne, hogy Katherine sajnáljon.
- Talán ebben hasonlítunk .- adtam igazat neki. - A különbség az, hogy te egy manipulatív ribanc vagy, én pedig ne vagyok ribanc.- próbáltam oldani a hangulatot, de faviccemen sem ő sem én nem nevettünk. A feszültség még mindig tapinyható volt közöttünk

- Talán - bólintottam és apró sóhaj hagyta el a számat. Csak úgy csuklóból leribancozott, de ez már meg sem kottyant nekem. Én is tudtam ezt magamról...a hosszú évek során rászolgáltam erre a megnevezésre. - Ha ribanc nem is, de azt nem tagadhatod, hogy romlott és gonosz vagy - hogy mit fogok én ezért kapni...de úgy gondoltam, ő is tisztában volt ezzel. Ha egyszer ördögi volt, akkor ördögi volt... - Ha hiszed, ha nem, neked is volt hozzá közöd, hogy ilyen lettem. Maradhattam volna egy ártatlan lányka is, ha nem akartál volna feláldozni a rituálédhoz - csúszott le a torkomon az utolsó korty ital is.
- Úgy terveztem, hogy a legrövidebb időn belül körülbelül egymillió kilométer távolságot állítok fel magunk között - mondtam ki az őszintét. - Ennek ellenére... - néztem rá. Rendületlen tekintettel szuggerálta a poharát, én pedig tényleg eléggé szürreálisnak találtam a helyzetet. De ha már egyszer így "összefutottunk"... - Bár bevallom, nem utolsó szórakozás 500 éve előled menekülni. Néha azonban ideje egy kis szünetet is tartanunk - nagy nehezen elmosolyodtam, ami a helyzethez képest eléggé kacérra sikeredett.