Damon szobája

Nem siettem sehová, lassan lépdeltem fel a lépcsőkön, de a magassarkúm még így is visszhangot vert a csendes házban. Damon ajtaja elé érve azonnal lenyomtam a kilincset és benyitottam a kissé sötét szobába. Bekukucskáltam egy kis résen, aztán véglegesen beléptem, majd becsuktam magam után az ajtót.
- Damon? - szólítottam meg, de a hangomban nem sok érdeklődés csengett. - Merre vagy? - kérdeztem mézesmázosan.

Nem kellett sokat várnom, amíg Damon megjelent előttem. Csupán egy törölköző volt a derekára csavarva, így végignéztem a szabadon hagyott felsőtestén. Hiába, ez tökéletes volt rajta. Mint mindig.
- Hmm... rám gondoltál? Ez hízelgő - mosolyodtam el a szokásos mosolyommal és megfordultam, amikor öltözni kezdett. Csak egy nadrágot kapott magára, de ez annyira nem zavart. Akár meztelenül is flangálhatott volna előttem. Mondhatni, már megszoktam.
- Az igazat megvallva unatkoztam - vallottam be és lehuppantam az ágyára. Az ágytámlának dőltem és felcsavartam az egyik, már amúgy is göndör tincsemet az ujjamra. - Gondoltam, jó társaságom lehetnél.
- Mikael? Igen, vele...nem indult valami szépen az ismeretségünk - húztam el a számat flegmán. Nem érdekel, hogy ősi és hogy vámpírvadász, ezért egyszer még megfizet. - De mint látod élek és virulok. Vagy talán nem örülsz nekem? - biggyesztettem le az ajkaimat, színlelve a szomorúságot a mosolyát látva.

Ugyanúgy lefeküdt, ahogy én is tettem, de amikor megborzolta a hajam, legszívesebben kitörtem volna a karját. Úgy bánt velem, hacsak néhány másodpercre is, mint egy játékos kislánnyal. Pedig minden voltam, csak az nem. Így hát kénytelen voltam újra elrendezni a tincseimet, de mire már feleszméltem, ő fel is pattant az ágyról, pár másodperc múlva pedig magával húzott, hogy felüljek. Nem tudtam, mit akar ebből az egészből kihozni. Az arca egyszerre tükrözött tréfát, kajánságot és elkeseredettséget.
- Hogy szerettelek-e? - kérdeztem vissza és végighúztam a mutatóujjam a karakteres arcán és az állán, aztán pedig folytattam az utat a meztelen válla, a kulcscsontja és mellkasa felé. - Talán... egyszer...régen - mondtam csak szavakat, aztán belenéztem a még mindig vakítóan kék szemébe. Ez volt az egyik dolog, ami miatt mindig is vonzódtam hozzá.
Ő is az arcomhoz ért, mire a már jól begyakorolt, bágyadt arckifejezésemmel válaszoltam. Tudtam, hogy ennek úgysem tud ellenállni.
- Miért kérdezed? Elena nem hajlandó az ágyába engedni, gondoltad, majd én megteszem? - kérdeztem gúnyosan és felpattantam az ágyról, hogy szemmagasságban lehessek vele. Aztán pedig elkezdtem járkálni a szobába, néha-néha Damonre pillantva.

- Túlságosan drámai vagy most, Damon - forgattam meg kissé a szemeimet egy apró sóhaj kíséretében. Nem is tudom miért, de tényleg érzelgősebbnek tűnt. Talán Elena miatt vált ilyenné. Ki tudja?
- Ahogy te is mondtad, túl nagy volt a... feszültség közöttünk a kocsiban - vontam vállat, de igazából elgondolkoztam a kérdésén. Nem tagadhattam, hogy vonzott Damon és a kémia ugyanúgy megvolt közöttünk, mint régebben is. Néhányszor pedig kihasználtam az alkalmat. - De azt ne felejtsük el, hogy ellöktél magadtól. Miért, Damon? - kérdeztem keserűséget színlelve, majd egy pillantást vetettem a tévében beszélő riporterre és Damon mellé vetettem magam.
- Mi lett veled? Régebben aljas voltál... és szörnyen durva.. és rémisztő - csúsztam közelebb hozzá, hogy a fülébe suttogjam a szavakat. - Nekem tetszett az a Damon - siklott a tekintetem az ajkaira, aztán belenéztem a szemeibe.

- Hmm... akkor minden a kicsi Elena miatt van? Ugyan már Damon - biccentettem félre a fejem. - Lazíts egy kicsit. Ne folyton az járjon az eszedben, hogy ő mit fog szólni hozzá. Ne legyél a kis pincsije. Éld az életed! - doromboltam már-már buja hangon. Tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy ilyenkor képes vagyok az őrületbe kergetni, még ennyi idő eltelte után is.
Egyszer csak megfogta a kezemet és a szívére tette azt. Egy röpke pillanatra meglepődtem, de ez az állapot nem tartott sokáig.
- Mert kedvellek - suttogtam a szájára, a kezem pedig lejjebb csúszott és finoman végighúztam az ujjaimat a mellkasán. - Mert tudom, hogy még érzel irántam valamit, hiába tagadod - követtem a tekintetemmel az ujjaim útját. - És mert remek játszótársai vagyunk egymásnak - mosolyodtam el és visszahajoltam a szájához, de nem csókoltam meg, csak végighúztam az ajkaimat az övéin.

Nem is kellett sok idő, míg magához húzott és szenvedélyesen, vadul megcsókolt. Cseppet sem volt gyengéd, ez pedig egyáltalán nem volt ellenemre. Imádtam, amikor ilyen volt. Egyszerűen ez volt a legjobb oldala, amit ismertem. Nem az a puhány, ami olyankor jött elő, amikor a hasonmásommal beszélgetett. Ez volt az igazi Damon.
- Pontosan! - nyögtem ki ezt az egy szót levegő után kapkodva és mire feleszméltem, szinte már hűlt helye volt a szobában. Azt hittem, visszajön, de mivel ez nem következett be, én is felkeltem az ágyról. Volt egy sejtésem, hogy hova mehetett. Csak nem gondolja, hogy ha már így provokált, annyiban hagyom? Azt bizony nem...