Cordelia ~ Kész ~

Név: Cordelia „Elly”
Kor: A testem megállt a fejlődésben, így örökre egy 16 éves kamasz bőrében élem az életem. Hogy mikor születtem? Tanultál történelmet?
Faj: Első
Jellemvonások: Kívülről képzelj el egy teljesen átlagos lányt, szőke loknikkal, aranyos pofival és csillogó szemekkel. Ez az amit egy átlag ember lát ha rám néz. Szegények, hogy félre vannak vezetve!
A tündéri külső ugyanis egy igazi ragadozót nőstényt takar. Nem vagyok naiv, tanultam az életből, de mint minden nőnek nekem is megvannak a gyenge pontjaim. Például a család, barátok, a szerelem – ami még várat magára - valamint a gyönyörű lábbelik.
De ha valakit átverni készülsz, azt ajánlom ne én legyek a célpontod, mert akkor ez volt az utolsó tréfád! Utálom, ha megvezetnek, kihasználnak és rettenetesen öntörvényű, maximalista és makacs vagyok. Tehát ne szabd meg melyik utat válasszam!

Előtörténet:

Hol volt, hol nem volt… Álljunk csak meg! Ez nem az én mesém…

Valamikor az első ezredforduló után a családommal elhagytuk Európát és ismeretlen vidéken kerestünk új otthont magunknak, ahol nem érhet el minket a járvány miatti halál. A szüleim életcéljukként tekintettek arra, hogy gyermekeiket megóvják a haláltól. Egy ideig sikerült is nekik…
A testvéreim közül leginkább a nővéremmel, Rebekah-val volt erős a kapcsolatom. A sok fiútestvér között szerintem nem is csoda, még ha velük is jól ellehetett lenni. Az apámat pedig egyenesen imádtam. Mindig is rajongtam érte, minden tettéért, számomra ugyanis ő volt a példakép. Én pedig az ő kicsi hercegnője. Akkoriban töltöttem be a tizenhatodik életévemet, mikor Niklaus és Henry a két testvérem kiszökött a faluból teliholdkor, hogy megnézzék mégis miképp változnak át a minket néha rettegésbe tartott vérfarkasok. Sajnos a kirándulás áldozatot követelt; az öcsémet, Henryt. Én akkor az erdőbe voltam, és virágok után kutattam, tehát utoljára előző este láttam. Úgy emlékszek rá mai napig, mint a vigyorgó kalandor. Az esetet követően többé nem hagyhattuk el a falu hátárát, és apám eltökélte, hogy megőrzi a büszkeségét és megvédi a családját. Egyik este a vacsoránál vérrel itatott meg minket, és ezt követően átszúrta a szívünket, az összes testvéremmel együtt. Én ébredtem fel legelőször, és kínzó éhség tört rám. Megijedtem. Nem az étel után vágyódtam, ha falusiak ereiben csordogáló vérre. Menekülni akartam. És megtettem.
Természetfeletti gyorsaságomnak köszönhetően gyorsan kijutottam házból és az erdőbe vetettem magam. Nem tudom meddig jutottam. De Mirta, a barátnőm aki aznap este elaludt az egyik fa tövében, többé soha nem kelt fel.

Gyűlöltem, ami lettem. Hogy ölnöm kell az életért, így éheztettem magam. Évtizedekig barangoltam az Új Földön, és csak arra vetődött állatoknak köszönhetem, hogy nem haltam éhen. Nem tudom hány év telhetett el, mikor egy hajó vándorolt el az éppen ideiglenes táborhelyemnél. Fiatalok voltak, tengerészek. A gyengéi szerelmes szívemnek. Azt hittem megölöm őket, de a sok évi állatvér hasznomra vált.
- Hölgyem mondja, hogy kerül ide? – szaladt elém egy ifjú én nekem pedig a torkomra forrt a szó. Nem azért mert ölni akartam. Hanem mert lélegzetelállító volt embert látni, főleg ilyen jóképű férfit.
- Magam se tudom – suttogtam halkan, ugyan is új volt még, hogy valakihez beszélgettem. Majdnem egy évszázada kíméltem a hangomat, és éltem teljes némaságban.
- Ha akarja pár hónap múlva hazavisszük – nézett rám gyönyörű mosolyát elővillantva. Pár hónap?! Mi az, hogy pár hónap?!
- De én most szeretnék hazamenni! – néztem mélyen a szemébe, jól megnyomva a most szót. A férfi szeme elhomályosult, majd így szólt;
- Ahogy akarja szép hölgy – felelte monoton hangon, és meghajolt előttem. Hm, ilyet is tudok? És még szép is vagyok ennyi idő elteltével? Azt hiszem, tetszik ez az élet…

Ahogy leléptem a pallóról Európa partján belevetettem magam a féktelen élet habjaiba. Már többé nem zavart a vér iránti vágy, mert úgy voltam vele inkább én éljek sokáig, mint ők még pár évig. Csak a Nap. Sose járhattam nappal a szabadban így az éj rabszolgája lettem.
Évszázadok múltán eljutottak hozzám a szóbeszédek, olyanoktól akik olyanok voltak mint én mégis másik. Engem nem lehetett megölni holmi karóval, és még csak befolyásolni se tudod egyik sem. Más voltam. Egy Első. De nem én voltam az egyetlen. Neveket nem tudtak mondani, csak, hogy találkoztak már mással is, gonoszakkal, kegyetlen vámpírokkal kiket nem lehet elpusztítani.
És itt kezdődnek a kutatásos évek. Hát hazudnék ha azt mondanám ezek voltam eddigi létem legjobb évei. Országról országra jártam, kerestem őket, és jegyeztem fel mindent amit találtam. Végül egy Rose-Mary nevű vámpír tudott nekem többet mondani holmi legendákról; Klaus, Elijah, hasonmás, hibrid… Nehezen, de végül összeállt a kép. A családom tagjai, szétszóródva a világban mind átváltoztak, mind a vér rabszolgái lettek, a bátyám Klaus pedig megteremtett egy új fajt; a hibrideket. Utolsó információim pedig egyenesen Mystic Fallsba vezetnek, ahol talán drámai belépőt tehetek drága testvéreim életébe és szerezhetek egy hőn áhított napgyűrűt is valamelyik bibircsókos boszorkánytól is…
Karaktered arca: Dianna Agron