Külvárosi Motel

Damon&Charlotte

Miután kellő távolságra kerültem Katherinetől, megálltam egy városszéli motelnél. Kisebb bűntudat rohamtól vezérelve mégsem a város felé mentem. Pedig nagyon komolyan gondoltam amit elterveztem. Ebben az esetben kicsit átkoztam azt, hogy döntöttem érzek. Lassan mentem fel a már több száz éves épület rozoga lépcsőin, majd beléptem az ajtón, amely nyikorgása végett elég nagy feltűnést keltett. Hirtelen egy ismerős tekintet nézett rám. Nem tudtam hova legyek meg nem lepettségemben és dühömben. Csörtetve odamentem hozzá.
- Katherine! Komolyan? Még ide is?! Miért nem kopsz már le a mai napra?!
Mondtam kissé fenyegetve a kiborulva. Nem értettem miért akar még továbbra is a nyomomban lenni. Világosan megmondta hogy nem érdeklem. Persze, számíthattam rá hogy még nagyobb fájdalmat próbál nekem okozni. Ráncba szaladt homlokom simává változott és már csak a szemeim voltak összeszűkülve.

Damon&Charlotte

Értetlen fejjel néztem rá. Nem! Nem megyek bele megint a csábításába! Gondoltam, majd előjött még egy eshetőség.
- Mond ki végre, hogy szeretsz!
Mondtam kérlelve, de mégis keménynek mutattam magam. Reménytelennek gondoltam a pozitív választ, így ott is hagytam mielőtt megszólalhatott volna. Odamentem egy lányhoz majd mélyen a szemébe nézve megigéztem azzal, hogy jöjjön utánunk abba a szobába, amelybe felmegyünk. Visszamentem Katherinehez, majd egy egyszerű szemöldökhúzogatással jeleztem, hogy várom a válaszát.
- Ó, amúgy felmegyek veled, de van egy feltétel.
Állítottam meg mikor kinyitotta a száját. A feltétel egyszerű volt, ám megpróbáltam kicsit ráijeszteni. Komoly arccal néztem rá, majd a lépcső felé pillantottam, és vissza rá.

Damon&Charlotte

Nagy, kimeresztett szemekkel néztem rá. Azt hittem képzelődök. Azt mondta ő szeret. Igen, megkaptam amit akartam. És igaznak hangzott. De akkor vajon mire volt jó neki a játszadozáson kívül az úgymond szívatásom. Nem is gondolkodtam sokat, utána szaladtam majd felkaptam az ölembe és az első szobáig meg sem álltam. Bementem vele, majd letettem az ágyra és bezártam az ajtót, mert még sem akartam hogy bejöjjön az az ember, de lusta voltam levenni az igézetet. Visszamentem a lányhoz és bármi szó nélkül csókolni kezdtem, miközben a derekát simogattam. Újra fellángolt bennem az az érzés, mikor még ember voltam és csak ő létezett számomra. Visszatérve a valóságba, elkezdtem lassan kigombolni a felsőjét, amely totál már volt, mint amiben legutóbb láttam. Nem filóztam sokat rajta, mivel ennyi idő alatt átöltözhetett, ám a ruhái meglehetősen szolidabbak voltak a megszokottaknál.
- Én is szeretlek.
Suttogtam lassan, majd folytattam a csókolózást. Kissé szürreálisnak tűnhetett volna egy kívülállónak ez az egész, ám én cseppet sem zavartattam magam. Hirtelen eszembe jutott Elena. Az érzéseim hirtelen felborultak. Mi van Elenát látom Katherineben? Nem, az nem lehet. Két teljesen más személy. Ám mégis ahogy végignéztem az alattam lévő lányon, őt is láttam benne.

Damon&Charlotte

Próbáltam gondolkodni pár pillanatra, de nem jutottam sokra. Gyönyörűsége elvakított. Lefejtettem róla a felsőjét, majd lágyan a hasát simogattam. Minden egyes porcikámban vágytam rá, ám elrettentett ez a másik énje. Lehet újra bekapcsolta az érzelmeit? Visszatért az emberi énje? Nem találtam válaszokat, de nem is erre koncentráltam. Még több ruhát fejtettünk le egymásról, vagyis én legtöbbször inkább téptem. Órákon át élveztük egymás társaságát. Nem is tudom mikor voltam legutóbb nővel. Számomra ez nagyjából maga volt a mennyország. Elena nekem ilyet soha nem fog megengedni, ha Stefan még mindig a képben van. Egy része mindig őt fogja szeretni. Vagy esetleg a régi énjét látja bennem és csak amiatt enged közel magához. Elhessegettem a fájó beismerés gondolatait és újra a lány sűrű lélegzeteit figyeltem. Angyali arccal néztem rá és a nyakát csókolgattam.
- Ez volt létem egyik legszebb pillanata.
Leheltem miközben tovább csókolgattam. Lassan kimásztam öleléséből és mellette feküdtem az ágyon. Testem félig fedte takaró. Gyorsan vettem a levegőt, majd felálltam és visszavettem az alsónadrágom. és kinyitottam az ajtót, hogy bejöhessen az ember. Egy szót nem szólt, bejött és leült az egyik fotelbe. Csibészes mosollyal Katherinere pillantottam, majd villámgyorsan ebédem elé álltam, kezénél fogva felállítottam és megharaptam a nyakát. Félig kiittam a vérét, majd lelöktem a földre. Arcom még továbbra sem állt vissza természetes formájába, szemem sárga, véraláfutásos volt.
- Kérsz te is?
Tettem fel egy számomra költői kérdést a lánynak, miközben kivillantottam éles fogaim. Csuklómmal letöröltem a maradék vért a számról, majd az ágy szélére ültem és figyeltem.

Damon&Charlotte

Meglepett hogy nem kér vért. Csak egy vállrántással feleltem, majd visszamentem az emberhez és kiittam minden csepp vért ami maradt benne. Elernyedt testét a földre dobtam és Katherinere néztem.
- Hogy hogy nem? Nagyon furcsa. Kezdem azt hinni nem is önmagad. Azt akartad hogy ilyen legyek. Tessék! ...és még ez sem kell.
Mondtam neki, majd gondolkodóba estem. Igen, teljesen más volt. Furcsa. Egyetlen dologra tudtam csak tippelni, arra, hogy megigézték. Ilyen rövid idő alatt csak is Klaus tehette. De akkor miért hagyta hogy szabadon menjen? Milyen céllal? Csak nem valami kis szentszüzet akar belőle csinálni.
- Mondd el, miért vagy ilyen!
Néztem mélyen a szemébe és két kezem közé fogtam az arcát. Ha meg van igézve, nem tudja elmondani. Ha beszélni fog, akkor pedig gőzöm sincs mi lehet.

Próbáltam minél távolabb vonszolni tekintetem a vérző nőről, ezzel is csillapítani az éhségem. Tudtam ,hogy ha én lennék az eredeti Katerina, félvállról se venné ezt az egészet, de szerencsére nem sok bennünk a közös vonás.
Mikor tenyerével közre fogta arcomat, úgy éreztem ,mintha ki akarta volna belőlem préselni az igazságot, hiába tette ezt gyengéden. Annyi becsület érzés még bennem is maradt ,hogy ha már az előbb feküdt le velem, legalább közvetlenül a szemébe ne hazudjak, viszont a magam helyzetét is figyelembe vettem.
- Mondtam már Damon, nem az vagyok aki voltam. - fontam körbe ujjait a csuklóján, és anélkül ,hogy belemélyesztettem volna tekintetem az övébe, inkább a párnát kezdtem el vizslatni. Viszont nem hagytak nyugodni az imént elhangoztatott szavai a férfinek.
- És azt meg végkép felejtsd el ,hogy Katerina miatt megváltozz. - szólaltam fel, majd csak percek után döbbentem le azon ,hogy mit is mondtam. - Vagyis...miattam. - feleltem rekedt hangon és csak remélni tudtam ,hogy egy nagyon béna félrebeszélésnek veszi a dolgot.

Damon&Charlotte

Kidüllesztett szemekkel néztem rá, majd elengedtem az arcát és eltávolodtam tőle. Nincs megigézve. Itt valami más van. Állapítottam meg majd végigmértem a lányt. Eltorzult arccal tudatosult bennem a felismerés.
- Te-jó-is-ten.
Csak annyit bírtam mondani és tátott szájjal néztem rá. Pár lépést tettem előre, majd lenéztem a földre és vissza rá.
- Te nem Katherine vagy! És nem is Elena! Te is egy hasonmás vagy! Vagy kettejük között, vagy Katherine előtt születtél.
Tettem szavakká gondolataim és még mindig nem tértem magamhoz. Ki ez? Mit akar itt? Mit akar tőlem? Miért hazudott magáról? Tettem fel magamban kérdéseket. Hirtelen éles fájdalom nyílalt belém. Katherine továbbra sem szeret és egy idegen nővel feküdtem le, aki végig volt szerelmemnek tettette magát. Könnycsepp jelent meg a szemem sarkában, majd kétségbeesetten néztem a vámpírra.
- Ki vagy te? Miért tetted ezt velem?
Mondtam a hangomban érezhető fájdalommal. Még közelebb sétáltam hozzá, és legszívesebben kihajítottam volna valamit az ablakon mérgemben. Ebben a pillanatban átkoztam ismét döntésemet, hogy mégis érzek. A haragból düh lett. Gonosz szemmel néztem, és félrebiccentettem a fejem.Próbáltam keresni a válaszokat, de nem sokra jutottam.

Ezekben a pillanatokban legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Pont most, pont mikor már a legközelebb jártam a válaszokhoz. Bár nem tartottam attól ,hogy a férfi bánthat, megvan köztünk a 700 év különbség hiába indulatos és dühös.
Visszazuhantam az ágyba, majd tenyereimet az arcom elé emeltem.
- Ah, ennek nem így kellett volna történnie. - szólaltam fel cinikusan, majd egy egyszerű mozdulattal felültem. Felszedtem a szanaszét heverő ruháimat a padlóról, majd szapora mozdulatokkal magamra kaptam őket. Miközben hallgattam a várva várt kérdéseit, felkeltem az ágyról. Egy ideig még vacakoltam az ingem gombjaival úgy lépkedtem közelebb hozzá. Visszaforgattam magamba szavait, majd mikor megpillantottam szeme sarkában azt az élete árán is visszatartó könnycseppet, teljesen elgyengültem. Nem akartam neki fájdalmat okozni egy percig se, esetleg csak lehörpinteni vele egy pohárka whiskyt, vagy elmenni egy csók erejéig, de elfajult a helyzet és kiszakadt a markomból az irányítás. Még sem hagyhattam ,hogy teljesen szétessen.
- Figyelj rám Damon. - fordítottam magam felé a vállánál fogva. - Igen, hasonmás vagyok. Katerina előtt születtem, én vagyok a legelső Petrova hasonmás. - magyaráztam neki nyugodt, érzéktelen arccal.
- Én nem akartalak bántani. Csak pár infóra lett volna szükségem Niklausról, de...úgy tűnik te másra vágytál. Amúgy szólíts csak Charnek. - folytattam, majd egy halvány mosolyt ültettem ajkaimra. Ezek után már felesleges lett volna bármit is hazudni.
- Szerintem az lesz a legjobb ha most elmegyek. - csúsztattam le kezéről ujjaimat, majd az ajtó kilincséhez tettem egy lépést.

Damon&Charlotte

Nem hagyhattam hogy elmenjen. Nekem is több információra van szükségem. Bár csak nem csak ez volt az egyetlen ok amiért nem engedtem távozni. Hirtelen elkaptam a karját és magamhoz húztam. Ujjammal végigsimítottam a gerincén, próbáltam valamelyest elvarázsolni.
- Sokkal több mindent tudhatsz Klausról mint mi, mivel idősebb vagy. Mondd mit tudsz, és én is mesélek.
Mondtam a végén szemeibe nézve, meggyőzően. Akármennyire is fájt amit tett, muszáj túljutnom rajta annak érdekében, hogy megtaláljam a módját Klaus megölésének. Jelenleg ez a legfontosabb. Elena biztonsága mindenek felett.
- Amúgy pedig... Elég érdekes vagy. Mintha Elena és Katherine keveréke lennél.
Állapítottam meg, majd félig elmosolyodtam. Elengedtem, majd én is felöltöztem. A földön heverő hullát betettem a hűtőbe. Jobb ötletem nem támadt hirtelen. Majd megigézek egy ember hogy ássa el. Visszaszaladtam a lányhoz, majd megvakartam a tarkóm.
- Még a nevedet sem tudom.
Mondtam és választ várva néztem rá. Olyan furcsa volt a helyzet, hogy egy harmadik teremtés is ugyan azzal az arccal jár, és mindegyikkel kerültem már valamilyen szerelmi kapcsolatba. Magamban felnevettem, ám ezt nem mutattam ki.

Damon&Charlotte

- Áucs. De azért élvezted, mi?
Feleltem az első kijelentésére. Azért ezt nem tagadhatja le, akármennyire is próbálkozik. Ismerem a nőket, a színlelés soha nem ilyen brutálisan vad. Felnevettem gondolati poénomon, majd hátat fordítottam neki és az ajtó felé indultam.
- Ezek után ne is várd hogy segítek neked. Semmi hasznom nem lenne belőle.
Mondtam biccentve egyet, majd kinyitottam az ajtót és szétnéztem a folyosón, amelynek végén egy középkorú férfi állt, odahívtam magamhoz, majd megigéztem azzal hogy ássa el hullát. Miközben az ember a földön húzta a hullát ki, kárörvendve Charlotte arcára néztem. Mintha csak a régi Stefant látnám..
- Ó, és van egy olyan érzésem hogy többet tudok mint te.
Incselkedtem majd bevágtam magam mögött az ajtót. Nem aggódtam a' miatt hogy szem elől vesztem. Okkal jött ide mint hallhattam, tuti nem megy haza még. Villámgyorsan leszaladtam a lépcsőn, majd ki a poros, elhagyatott utcára.

Damon&Charlotte

Lestrapált képpel néztem rá, amolyan "ugye csak viccelsz?" pofával. Nem bírtam a hisztit. Fél szememmel rá pillantottam és résnyire nyitottam a szám.
- Előbb te beszélsz, aztán én.
Mondtam határozottan, és tovább sétáltam. Jelenleg volt fontosabb dolgom is, mint a követelőzését hallgatni. Tudtam hogy nem fogja abbahagyni, így hát nem is foglalkoztam vele.
- És ha megbocsátasz, most dolgom van.
Mondtam felemelve a kezem, ezzel jelezve hogy hagyjon. Ugyan kíváncsi voltam arra, amit mondana, de képtelen voltam megadni neki a siker örömét. Hadd szenvedjen egy kicsit. Már vagy két méterre sétáltam tőle, majd hátranéztem.
- Vigyázz magadra.
Köszöntem el majd futásnak eredtem az erdőn keresztül a város felé. Elhessegettem a bántó gondolatokat és újult erővel néztem szembe mindennel, ám lelkem mélyén igencsak bántottak a történtek.

// Köszi a játékot! //
LEZÁRVA