Külvárosi erdő

Halk, ruganyos léptekkel közeledett a találkozó helyszínéhez. Mint mindig most is hamarabb érkezett meg az erdőbe. Odasétált egy öreg fához és kényelmesen nekitámasztotta a vállát. Adelina nemsokára megérkezik, Ő sem szokott elkésni sehonnan. Bár egyszerűbb a helyzet, ha az ember vámpír. Erre a gondolatra elmosolyodott. Boldog volt, hogy végre van aki értékeli a képességeit és a mágiát hasznos célra is használhatja. Már most sokkal jobban érezte magát Mystic Falls-ban mint a régi otthonában. Érezte, hogy az egész erdő lüktet a rengeteg energiától. És nyugodtabb hely, mint a temető, ahol a nyugtalan lelkek miatt még a halandóknak is nyomasztó a légkör. Hát még egy boszorkánynak.. Miközben várakozott halkan fütyörészni kezdett.

Mire odaértem, Ever már ott volt. Egy fának volt dőlve és ott fütyörészett.
- Te már itt is vagy? - kérdeztem, s közben beszippantottam egy jó nagy adag friss levegőt. Ki akartam élvezni minden egyes pillanatát ennek az érzésnek.
Nagy volt a csönd az erdőben.
Nekem, aki imád bulizni és imádja a hangos zenét, hihetetlenül jól jött ez a csönd.
Közben lassan odasétáltam hozzá, csípőre tettem a kezem, majd megigazítottam a hajamat.

Már messziről érezte, hogy jön, de nem mozdult ameddig oda nem ért mellé. Abbahagyta a fütyörészést, a lány felé fordult.
-Már egy ideje. -válaszolta mosolyogva, majd figyelte ahogy megigazítja a haját. Valahogy mindig olyan tökéletesnek tűnt egy átlag lányhoz képest.
-Azért hívtalak ide, mert szükségem lenne némi segítségre. -kezdett el a lényegre térni, hiszen mielőbb meg szerette volna szerezni azt a könyvet. Közben Lina arcát fürkészte zöld szemeivel, hogy mit reagál erre. Eddig még egyszer sem kért tőle így szívességet, mint most.
-Sikerült egy erős boszorkánnyal kapcsolatba lépnem, aki itt élt az életének utolsó szakaszában. -kicsit megakadt a mondanivalójában, hiszen nem akarta fölöslegesen részletekkel untatni a lányt és át kellett gondolnia mennyit mondjon el.
-Azt mondta, hogy van egy könyv, amiben nagyon sok hasznos információt leírt Mystic Fallsról is és sok hasznos recept és varázslat található benne. Szeretném, ha segítenél megszerezni nekem. -kicsit bizonytalannak hangzott ez alapján, és valóban az volt. Állítólag a régi temető egy kriptájában van valahol. Egyedül képtelen lenne bármilyen követ is megmozdítani, ha szükséges. Ameddig a válaszra várt, kicsit hosszúnak tűnt a csend, csak a természet hangjai szűrődtek be elméjébe.

A lány rögtön rátért a lényegre. Segítséget kért tőlem.
- Szóval segítség kéne. - mondtam halkan, s titokzatosan - Mit is kéne tennem? - kérdeztem érdeklődve, miközben újra a tincseimet pöndörítettem.
Egy könyvről beszélt, de nem egy akármilyen könyvről. Egy könyvről, amelybe sok hasznos recept van.
Erre már szükségem lehet, emellett pedig a boszi tartozni fog nekem egy szívességel. Nem rossz üzlet. - gondoltam.

Észrevette az érdeklődést a hangjában és sikerült a figyelmét is felkeltenie ezzel a bevezetővel. Nem tudja miféle ismeretek vannak a könyvben konkrétan, de úgy érzi, hogy nagyon hasznos lesz. Minden új varázslat erősebbé teszi, amiről tudomást szerez.
-Elkísérni a régi temetőbe és egy kriptába segíteni bejutni. Nem vagyok benne biztos, hogy zárva van, hiszen ott minden síremlék elég régi már. -egy madár repült a felettük lévő fára, ez elvonta a figyelmét egy kicsit, de hamar folytatta.
-Csupán arra kérlek, hogy ha valamit el kell mozdítani, vagy én nem férek hozzá a könyvhöz, akkor segíts ebben. -mondta lelkesen, hiszen ez Linának nem nagy kihívás, neki viszont talán hetekbe telne megoldást találnia rá.
-Van némi mágikus védelem a helyen, de ezt majd én megoldom. -tette hozzá kicsit halkabban, majd elrugaszkodott a fától és megállt a lánytól egy két méternyire. Amennyiben benne van, felőle akár indulhatnak is a temetőbe.

- Számomra tényleg nem nagy kihívás. - mondtam sejtelmes mosollyal - Benne vagyok, de csak, ha fedezel. Nem szeretném, ha egy nem kívánt vendég félbeszakítaná a tervünket! - ráztam a fejem - Vagyis a tervedet. - tettem hozzá, az orrom alatt motyogva.
Azt mondta, hogy varázslat védi a helyet, de erről majd ő gondoskodik.
Remélem nem akar becsapni. - gondoltam.
- Akkor indulhatunk is! - mondtam, s elindultunk a temető felé.

David & Bella

Az erdőhöz értünk.Mindég csak az járt a fejemben,mi van ha megtudja?Talán egyből karót döf a szivembe....Az erdő tele volt fákkal és növényekkel.Sűrű bozótokkal s bokrokkal.Egy-két madár csicsergését s faág roppanást lehetett hallani.A nap fénye a sötét erdőbe egy két helyen derűt hozott s fényt természetesen.
Majd megszólaltam:
-Huh...énnekem is lenne mondanivalóm.Tudom,hogy.....izé....hogy is mondjam?Boszi, tudom,hogy boszorkány vagy.Első pillanattól kezdve tudtam.Úgy terveztem óvakodni fogok a bosziktól,de valamiért muszály volt odamenjek hozzád s megbarátkozzak veled. Kérlek ne ijedj meg,ha még esetleg nem tudnád,..vagyis miztos tudod,egy vámpir vagyok.De nem iszom emberi vért...életemben egyszer ittam az is vagy 90 éve volt..azthiszem.Nem foglak bántani!Csak kérlek ne félj tőlem.Sose volt még ilyen jó barátnőm..vagyishát a vámpirrá válás után...Valahogy sose volt időm s bátorságom barátkozni.
Nagyon féltem,hogy felborul a barátságunk egyensúlya.Lángvörös szinben pompázott az arcom,szivem oly annyira dobogott,hogy szinte kiesett a helyéről.Még sose voltam ilyen réműlt...vagyis csak a vámpirrá váláskor.
Nagy,kidülledt szemekkel néztem Everre s vártam a reakcióját.Reméltem valami jó fog kisülni az egészből...de ez nem volt valószinű..

Ever & Bella

Amint kiértek az erdőbe, kicsit jobban érezte magát, mint bent a suliban. Leszámítva a gyomorgörcsöt. Nem tudta, hogy hogy mondja el, hogy boszorkány és tudja a titkot. Legnagyobb meglepetésére Bella tudta ezt. Ő akarta elmondani neki, itt bénázott egy fél órát legalább, hogy hogyan fogalmazza meg, erre a lány simán elmondta a lényeget. Úgy látszik megérezte, hogy miről szeretne beszélni vele. Figyelmesen végighallgatta amit mondott, közben ő is nagyon rosszul érezte magát. Tartott a vámpíroktól, hiszen ragadozók. Mikor meghallotta, hogy Bella nem iszik embervért, akkor egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkát. Úgy tűnt, hogy tényleg örül neki, hogy ilyen jóban lettek.
-Hát... nem gondoltam, hogy tudod. -nyögte ki kezdésnek, kicsit ő is zavarban volt, igaz hogy nem pirult el, az nem az ő stílusa.
-Nem gondoltam volna, hogy már az első nap kiderül ez az egész. Úgy terveztem, hogy titokban tartom. Ugye nem árulod el senkinek? -kérdezte félénken.
-Szeretném, ha barátok maradnánk. Csak azért akartam ezt megbeszélni, mert így korrekt, hogy tudod rólam az igazságot, én pedig rólad.
A fára koncentrált, amihez közel álltak meg, majd a kezét a lombja felé fordította. Egy érezhető szellő rázta meg a fa ágait és egy levél egyenesen Bella kezébe hullott.
-Legyen ez a barátságunk jelképe, mit szólsz? -ajánlotta fel, hogy kicsit enyhítse a légkört. Nagyon megkönnyebbült, hogy van egy barátja aki előtt nem kell titkolóznia.

Ever & Bella

-Hát... énsem gondoltam...Általában az ilyesmi sok idő után derül ki... -mondtam zavartan.
-De örülök,hogy igy alakult,ilyen jól!És természetesen nem árulom el senkinek,megbizhatsz bennem!Vagy igy görbűljek meg ha nem! -s az ujjamat oly annyira behajlisztottam,csoda,hogy nem tört el.
-S nekem is a legfőbb álmom ,hogy barátok maradjunk. -mosolyogtam s kezemet nyujtottam egy baráti kézfogásra.
Ever egy fához közeledett s utána mentem.Egy szép,sziv alakú levél esett a tenyerembe s csak hirtelen megszólaltam a csendben:
-Legyen ez a barátságunk jelképe, mit szólsz? -mondtam s egy mosolyt dobtam be.Ever is vissza mosolygott majd nyakába ugrottam s megöleltem:
-Nah ideje lenne valamit bekapni!Irány a pizzéria.Már nagyon korog a hasam, hallod?
S irányunkat a város felé vettük

Örült annak, hogy Bella is annyira lelkes a barátságukat illetően, amennyire ő. Amint meghallotta a kaja szót a gyomra egy morgással tudatta vele, hogy bizony rá férne egy kis pizza.
-Rendben, mehetünk. -mosolygott a lányra, majd elindultak vissza a belváros felé.